Hűtlen kezelés és okirat-hamisítás történhetett a Postapalota eladásánál
A Magyar Nemzet független szakértői véleményre hivatkozó megállapításokat közölt a Postapalota 2008-as eladásáról.
A Magyar Nemzet független szakértői véleményre hivatkozó megállapításokat közölt a Postapalota 2008-as eladásáról.
A Blikk a Magyar Posta segítségével megbecsülte az alkotmánnyal kapcsolatos kérdőívek kiküldésének költségeit.
A Szerencsejáték Felügyelet megint vizsgálja a Magyar Posta akcióját.
A Magyar Posta szerint ők a szerencsejátékok szervezéséről szóló törvényben (Szjtv.) előírtak teljes körű betartása mellett hirdette meg ajándéksorsolásos akcióját.
A személygépjárművekre vonatkozó beszerzési igényeiket a vállalatoknak összhangba kell hozniuk a kormány takarékossági intézkedéseivel.
A Magyar Posta és a MÁV is sok millió forintot költ el, ugyanis teherjárműveket és személyautókat vásárolnak.
A Magyar Posta alkalmi bélyeg kibocsátásával köszönti a 25. Formula 1 Magyar Nagydíjat.
Lemondott Kalmár István, a Magyar Posta Zrt. elnöke – erősítette meg a hvg.hu értesülését az érintett.
Összesen 15 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal(GVH) az OTP Bankra és a Magyar Posta Életbiztosító Zrt.-re, mivel a két vállalkozás fogyasztókat megtévesztő módon, illetve tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatva hirdette termékeit.
A MindShare Médiaügynökség Kft. nyerte legkedvezőbb ajánlatával a Magyar Posta Zrt. Beszerzési és Ellátási Szolgáltató Központja által médiatervezésre és vásárlásra kiírt nyílt közbeszerzést - az eredmény a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Különösen jelentős, több mint 500 millió forintos vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt elrendelték a nyomozást a Magyar Posta régi székházának értékesítése ügyében pénteken - közölte a Fővárosi Főügyészség.